A MAGYAR RÖGBI FOTÓ- DOKUMENTUM ÉS VIDEÓ GYŰJTEMÉNYE 1969.
a képekre kattintva azok nagyobb és letölthető teljes változata jelenik meg

 

Az első pár év időponti sorrendje meglehetősen bizonytalan, csak néhány, megmaradt dokumentum és újságcikk ad támpontot, illetve a visszaemlékezők halovány emlékei. Szerencsére azonban az előkerült emlékeknek köszönhetően egyre tisztább kép!
Szerk.


Carlo Passalacqua 1970-ben
Forrás: Bene Kálmán: A magyar rögbi sport története 1969-1988




1969. az év, ami előtt még nem találtunk rendszeres rögbizésre utaló jeleket, nyomokat.
A kezdetek mindenképpen az olasz diplomatához, Stanislao Carlo Passalacquához köthetők.

"A budapesti Vörösmarty Gimnázium testnevelő tanára, Cziráky József talán a nyár folyamán ismerkedett meg Carlo Passalaqua olasz diplomatával - aki a budapesti olasz Nagykövetség főtanácsosa (vagy sajtóattaséja) volt."
Forrás: Bene Kálmán - A magyar rögbi sport története 1969-1988
Valójában ez még korábban lehetett, mivel április végén, május elején már cikk van a Tükörben az Árpádföld-Vörösmarty Gimnázium mérkőzéséről. Szerk.

1969. március - első edzések
Cziráky József edzi a Vörösmarty Gimnázium (Budapest) csapatát.
"Az 1969. szeptemberében induló tanévben a gimnázium növendékeivel - külön foglalkozás keretében - ismertette meg a rögbi sport legalapvetőbb ismréveit a fáradhatalan sportbarát, a magyarokat tisztelő és szerető Passalaqua úr."
Forrás: Bene Kálmán - A magyar rögbi sport története 1969-1988
Valójában ez is tavasszal lehetett, mivel április végén, május elején már cikk van a Tükörben az Árpádföld-Vörösmarty Gimnázium mérkőzéséről. Árpádföldi rögbisek is megerősítették, hogy az Ő alakulásuk előtt kb. 1 hónappal alakult a Vörösmarty. Ezt megerősíti az Esti Hírlap április 1-i cikke Carloval, aki arra hivatkozik, hogy egy hónapja folynak az edzések a Vörösmartyban. Szerk.

 

Cziráky József jóval későbbi gimnáziumi tablóképe - forrás: Bene Kálmán

 

 



március 3. Öt Nemzetek Tornája - Párizs, Franciaország - Wales 17-13 - pozsonyi Új Szó hetilap:

 

március 13.



"1969. őszén a budapesti Vörösmarty Gimnázium diákjaiból és még néhány külső személyből verbuválódott csapat Tárkányi András kapitány és Carlo Passalacqua vezetésével - nem egyesületi keretben"
Forrás: Bene Kálmán - A magyar rögbi sport története 1969-1988
Valójában ez tavasszal volt. Szerk.


március 28.
Magyar Ifjúság cikk Hámori tibor tollából, melyben keveri a rögbit és az amerikai focit, de arról is igen "pártos" színben ír:

A kép union rögbi mérkőzésen készült persze.



1969. április
április 1. kedd
Lantos Gábor cikke az Esti Hirlapban Carloval - részben reakcióként Hámori Tibor korábbi cikkére a Magyar Ifjúság március 28-i számában:




április 4.
Hámori Tibor nem túl kedvező reakciója Carlo replikájára a Magyar Ifjúságban:


április 12.



 


1969. május

Az első mérkőzés az újkori történelmünkben: Árpádföldi Rögbiklub – Vörösmarty Gimnázium 25:21

Carlo nyit
Forrás: Tükör hetilap május 13-i száma - vélhetően a mérkőzés egy héten belül volt a megjelenéshez képest.

2019.03.15. Sárközi István: "Ez a fotó az árpádföldi pályán készült. Aki felismerhető az árpádföldi csapatból. Carlo mögött Solti Laci, mögötte Plemich Gabi, a tolongásból "kitüremkedve" Jurinyi Laci. Leghátul talán a Molnár Józsi. Ez volt nekem is az első meccsem .... ha jól emlékszem .... bal pillérként."


"Carlo-nak ez egy jó képe, bár emlékeimben azért nem pont ilyen, hiszen nem látszik, de ezen időben már kétoldalt erősen, a hajában ritkásan őszült és a tekintete is inkább okosan figyelő volt, bár itt a fotón ez már sajnos nem látható.
Ő egyébként egy "gumiarcú" latinos alkat volt. Olaszosan gesztikulált és emeltebb hangon, gyorsan beszélt, de nem lehengerlő módon. Ő egy aktívan együttműködő, barátságos típus volt.
Frederica (így helyesen) a felesége egy nála magasabb, de német létére is elolaszosodott személy volt. Nagy természet, aki még Carlo-t is elnyomta ha megszólalt, vagy szerepelni akart. Persze lehet, hogy komoly dolgokban Carlo viselte a nadrágot, de általában engedett Fredericának, megértő férjként.
Két fehér Alfa Romeo autójuk volt, amit külön használtak, de néha mindkét autóval fuvarozták a rögbi játékosokat. (Talán én is emiatt törekedtem minél előbb autótulajdonos lenni, ami 1971-ben egy öreg Warsavában realizálódott.
 Ezzel ugyan nem sok rögbist szállítottam, mert fél év múlva eladtam a leginkább szerelőknél lévő autó utánzatot..
 Az utána következő Trabant Combi már használható volt.)
Carlo sokszor - legtöbbször? - átvállalta a sörök fizetését, vagy bőségesen kipótolta a hiányzó összeget, de ezt még Frederika is megtette néha, ha Carlo éppen nem volt vele. Magyarul, nagyvonalúak voltak, nem nézték a zsebüket. A lelkes rögbis társaság ezzel nem élt vissza, elfogadta. Benne volt a feltűnően nagy anyagi különbség és a kedves erőszakosság a számlák  kifizetésére a kocsmákban. Mert ezek - bármi volt is a nevük - csak kocsmák voltak.
Három lányuk közül a legnagyobb Patricia kiskamaszlány, a másik kettő (nevükre nem emlékszem) jóval kisebb lány. Ők elvoltak a pálya szélén az anyjukkal, nekik ez csak egy kirándulás a jó levegőn, egyfajta kiruccanás volt, ahol  az összes rögbis kedvesen, mosolyogva incselkedett velük. Szép színfolt volt Frederica és a három kislánya a pálya szélén, mert így mintha közönségünk lett volna.
A kezdeti időkben még a 2x15 fő is csak ritkán jött össze.
"
Forrás: Bene Kálmán - 1970. és 1988. között aktív rögbis és sportszervező


május 14. Europa Kupa B csoport -Franciaország - Lengyelország 67-0 - pozsonyi Új Szó hetilap:



május 22. Ludas Matyi



 


1969. június
június 11.



 


1969. július
július 1. Sportélet

július 2.
Gyanús rögbi

 

július 14.
Rögbi a harmincas években Lágymányoson is

 

július 27.
Rögbi és golf




július 31. Ludas Matyi

Itt és sok megnyílvánulásban még szinte teljesen keverik a rögbit és az amerikai focit. Szerk.




1969. szeptember
Eredeti 1969-es labdák - az Árpád-földi csapat használta őket:

Forrás: Sóti Zoltán - 2019.08.03-án - Három Oroszlán Vendéglő



1969. október
október 12.
Palota 69 Rugby Club - Jurácsik Gábor

Forrás: Árkai Zsolt - Győr



október 14-i cikk
A Péceli Spartacus-ban megalakul az első rögbiszakosztály az országban, több mint 50 taggal.

Forrás: Népsport


október 30. Hamburg, Német Szövetségi Köztársaság - Csehszlovákia 11-18 - pozsonyi Új Szó hetilap:



október 31-i Pajtás magazin cikk




1969. november


november 9.
A Magyarország című hetilap cikke a rögbiről:

Ott még nem hallottak a jelek szerint az év eleje óta folyó csapatépítéről. Szerk.


november 13. Düsseldorf, Románia - Angol Rajnamenti Hadsereg 31-3 (11-1) - pozsonyi Új Szó hetilap:





1969. december

A Péceli Spartakusz vezetőségválasztó küldöttközgyűlésén sok szó esett a fiatal rögbiszakosztályról, melybe sok fiatal jelentkezett.

Forrás: NS - 1969.12.09.

 

december 1.
Sportolj Velünk - az év elején szinte ellenséges hangot megütő cikkíró korrekt 3 oldalas cikket írt az itthon szerevezetten éppen induló rögbiről.
A cikkben lévő négy kép:




 

december 14.




december 17.
Az Ország Világ hetilap cikke egy rögbikötődésű filmmel kapcsolatban:



december 21. Madrid
Spanyolország - Jugoszlávia

Forrás: 2014. M. Protega - S. Milenkovic: A jugoszláv rögbi 1954-1991.


A magyar rögbi kezdetétől a játékot űző Bene Kálmán visszaemlékezései "Carlo", bátran állíthatjuk számunkra csak is áldásosnak nevezhető tevékenységéről, mely természetesen sok szálon kapcsolódott az akkori történelmi viszonyokhoz, a totális diktatúrai háttérhez:

"Nos, megismerkedve vele, a gödi sörözőben meccs után, még 1970 májusában, hamar kiderült, hogy jobboldali elkötelezettségű és velem bizalmi viszonyt kötött, miután megtudta, hogy politikai elítélt voltam. Mindenek előtt azt is közölte, hogy besúgó (III/III-as ügynök) van ráállítva, aki figyeli minden lépését, így előtte sose beszéljünk másról, mint a rögbiről.




Miért állítottak rá besúgót?
A követségek alkalmazottai - minden államban - nagyrészt, a küldő ország titkosszolgálatának dolgozik. Így van ma is. Mivel Carlo 1969-ben egy ismeretségen keresztül eljutott Cziráky tanár úrhoz a Vörösmarty Gimnáziumban, onnantól már felkeltette a kommunista felderítés figyelmét.
Próbáltak fogást találni rajta, de nem sikerült, így 1972-ben nemkívánatos személynek nyilvánították és kérték az olasz Külügyminisztériumot, hogy hívják vissza.
Volt egy kis huza-vona, majd engedtek és visszahívták.

Előzmények:
Carlo Passalacqua édesapja is diplomata volt és 1942-43-ban Budapesten, mint követségi tanácsos dolgozott és itt élt vele az akkor 12-13 éves Carlo fia, aki jól-rosszul, de megtanult magyarul. A háború után Carlo apja az olasz Külügyminisztériumban, mint külszolgálati igazgató tevékenykedett és így végeztette el Carlóval a diplomata iskolát és utána nyolc évig Bonnban volt az olasz nagykövetségen, különféle beosztásban. Ekkor vette feleségül a német Fredericát, akitől három leánya született.

Carlo Passalacque az első magyar rögbiklub ajtaja előtt 1972-ben. Forrás: Sárközi István - 1970-től 74-ig játékos, majd játékvezető és szervező a 80-as évek elejéig ------------------->

Apját, annak barátja követte a külszolgálati igazgatói poszton, aki Carlót Budapestre küldte. Az akkori nyugati uralkodó politikai elmélet az un. "fellazítás" leple alatt, minden eszközt megragadott, hogy repedéseket keltsen a kommunista falanxon. Ennek részeként tevékenykedett Carlo, mint sportszervező.

(Az 1912. áprilisában itt játszó angol csapatok utaztatásánál is hasonló konspirítiv jelleget lehet észlelni, a hátsó szándék az angolszász országok egyfajta propagálása volt, nyilvánvalóan a hamarosan kitörő 1. Világháború előestéjén a német érdekövezetben - a szerk.)

<-- Frederica † , Dékány István és Carlo egy 1971-es banketten.

Összefoglalva: 1970-72 között nem formálisan, de maximálisan konspirálva tevékenykedett Carlo a rögbi sport fejlesztésén, mert tisztában volt vele, hogy ezzel olyan sportolói közösségek jönnek létre, amelyek nemcsak a Nyugat hívei, de alkalmasint tevékeny részesei is lesznek a diktatúra lebontásának. Ehhez bennem és Atanaszov Miklósban - szintén politikai elítélt - valamint Dékány Istvánban (a Bp. Építők rögbi szakosztályának vezetője, aki 1956 miatt ült börtönben még fiatalon) hasznos segítőkre talált. Beavatott segítője volt még a gödi Szekeres Bence.

Carlo sose kötötte le magát egy csapathoz sem, hanem újabb és újabb csapatokat (sejteket?) szervezett fáradhatatlanul. Sosem érték tetten, de a ténykedése már túlment a diktatúra által elviselhető szinten, így kényszerből eltávozott, majd később Németországból segítette áttételesen a magyar rögbisportot.
Az ő közbenjárására jött el az első külföldi csapat a Vienna Celtic, a Bécsben dolgozó külföldiek rögbi csapata.

Nos, ennyi dióhéjban, de volna még mit hozzátenni. Az első szobor Stanislao Carlo Passalacgua-nak jár majd, ha lesz rá közadakozásból elég pénz.
Talán gyűjteni kellene rá, nemde?"
Az 1946-os születésű, az 1960-as években politikai okokból börtönt is megjárt Bene Kálmán 2016-os visszaemlékezéső szavai voltak ezek.


Az első nekiindulás 1969-70, a második 1979-80 - ezek lényegi eseményeiről lehet olvasni terjedelemesen Bene Kálmán itt olvasható, letölthető könyvéből - mely a történelmi oldalakon számos alkalommal szolgál hivatkozásul a következőkben - néha persze az időbeli távolság időbeli elcsúszásokat eredményez a könyvben, de ettől még ez az első átfogó rögbitörténeti mű!


december 23.
A román válogatott francia túrán





Nemzetközi rögbitörténet:
„Az edzéselmélet is korábban ismeretlen, tudományos magasságokba emelkedett, teret hódított a csapat két részben (toli-3/4) edzése. A Rugby League azonban továbbra is potenciális fenyegetés maradt, sorra csalogatta magához a legjobb játékosokat hogy hagyják ott az amatőr kódexet – a union azonban soha nem volt jobb formában mint ekkoriban. Egyedül a politika vetett sötét árnyékot a zöld fűre. Az apartheid kérdése az 1969-70-es Springbok látogatás kapcsán került az érdeklődés homlokterébe. Miután a tiltakozók nem jártak sikerrel a túra meghiúsítását illetően mindent elkövettek hogy megszakítsák és ez a zavarás részben felelőssé tehető a vendég csapat kiábrándító teljesítményéért. A világ közvéleménye általi nyomás lehetetlenné tette a válogatottjuk számára hogy Angliában, Írországban, Franciaországban és Ausztráliában játsszon 1974 után. A balul sikerült Új-zélandi túra 1981-ben is a tömegdemonstrációk miatt futott zátonyra.”
Az idézet Keith Miles: The Handbook of Rugby c. munkájából származik - ford: Velkovics Vilmos




Szovjtúnió évkönyve