A MAGYAR RÖGBI FOTÓ- DOKUMENTUM ÉS VIDEÓ GYŰJTEMÉNYE
Szöllösi László - Esztergom, Magyar Rögbi Szövetség a képekre kattintva azok nagyobb és letölthető teljes változata jelenik meg
Középiskolás voltam, mikor a matematikai tanáromnak köszönhetően, találkoztam a rögbivel. A tanárom ismerte a nagyváradi rögbi csapat edzőjét, Zvercsák Istvánt, aki egy nap bejött az osztályunkba, és megkért, hogy, menjek egy edzésre, nézzem, meg, és azután döntsem el, hogy tetszik-e vagy sem. Emlékszem az első edzésre, ősszel volt, több esős nap után, a pálya átváltozott mocsárrá és a fiúk nagyon élvezték az edzést. Az arcukon látszódott a jókedv, abszolút nem zavarta őket, hogy hogyan néznek ki. Ez megindító volt a számomra, és azt gondoltam, hogy ha vannak olyan őrültek, akik ezt szeretik, akkor ott a helyem. Ez volt 1986-ban, tehát 36 éve foglalkozom ezzel az őrültséggel. Mivel jó adottságaim voltak, - és meg voltak az alapképességek, melyeket más sportágak művelése közben, kellő (szenzitív szakaszoknak megfelelően), szakemberek által adagolt időben, és mennyiségben szereztem, - nagyon gyorsan be tudtam épülni a csapatba. A fiúk pedig bármilyen félelmetesek voltak az első edzésen, befogadtak és segítettek a beilleszkedésben.
Az akkori szocialista rendszerben csak a sporttal tudtál érvényesülni, vagy külföldre utazni. 2 év után már a korosztályos válogatottban voltam kezdő játékos, és nemzetközi mérkőzéseken is részt vettem.
Profi rögbi játékosként 1989-ben kezdtem Steaua Bucuresti színei között, közben az u19-es román válogatott csapat tagja is voltam. 1991-ben átigazoltam a Temesvári Rögbi Klubhoz és sikeresen felvételiztem a Temesvári Testnevelési Egyetemre. Az egyetemi évek alatt, kezdő játékos voltam a klub csapatban és a román felnőtt válogatott bő kerettagja lehettem. 1991-ben az egyetemi válogatottal részt vettem az Olaszországi Egyetemi Világbajnokságon, ahol az első nyolc csapat között végeztünk.
A jó munka eredményeként, 1992-ben beválogattak a román felnőtt 7’s válogatottba, amellyel részt vettem a Hong-Kong 7’s Világkupán.
Az olaszországi kitérő után (1999), az Esztergomi Vitézekhez igazoltam és játékos, edzőkent fontos résztvevője voltam a 14 bajnoki és 15 Magyar Kupa címet szerző csapatban.
A Magyar Nemzeti Válogatott szövetségi kapitánya 2000-től Neuzer András lett, az Esztergomi Klub elnöke, és én lettem az edző. A válogatott kiválóan teljesített, ebben jelentős szerepe játszott a nem ritkán 11 játékos, akik az esztergomi csapat tagjai voltak. A nemzeti csapat soha nem látott ranglista helyet szerzett 2007-ben, 61. voltunk és az európai 3 divízió B csoportjának erős csapata lettünk.
Az utánpótlással is foglalkoztam/foglalkozok, legnagyobb büszkeségem az 1999-2000-es generáció, akik 6 évesen kezdték a rögbit és most, több játékos erősíti a felnőtt klub csapatot és a válogatott csapatot is.