A MAGYAR RÖGBI FOTÓ- DOKUMENTUM ÉS VIDEÓ GYŰJTEMÉNYE
Sárközi István (RIP) - Árpádföld
1954 - 2021.
a képekre kattintva azok nagyobb és letölthető teljes változata jelenik meg

Emlékeim a rögbiről
Mit is jelentett számomra a rögbi? (1970)
Születésem óta a XVI. kerületben, Árpádföldön éltem. Árpádföld még a 1970-es évek elején is egy nyugodt, falusias jellegű kerületrész volt. Ebből adódóan mindenki ismert mindenkit, különösen mi fiatalok. Néhány utcára tőlünk lakott a Plémics (Plenic) család, akik olasz-magyar kettősállampolgárok voltak. Lányuk az olasz követségen dolgozott. Carlo többször volt náluk, és mivel látta, hogy sok fiatal lakik a környéken, felvetette egy rögbicsapat alakításának a lehetőségét.
Természetesen a hír gyorsan terjedt és mivel Árpádföldön nem volt sportolási lehetőség, a toborzás napján 20-25 fiatal gyűlt össze a használaton kívüli futballpályán. „Csak” kíváncsiságból én is elmentem.
Itt pár mondat erejéig kitérek arra, hogy miért csak kíváncsiságból? Sajnos, nálam 1963-ban szívizomgyulladást diagnosztizáltak, ezért az általános iskolai évek alatt fel voltam mentve tornából, de 1968-ban teljesen egészségesnek nyilvánítottak. Mivel az orosz nyelvvel igencsak „hadilábon” álltam, a középiskolából kimaradtam és 1969-ben szakmunkás képző iskolában folytattam tanulmányaimat, ahol nagyon komolyan vették a testnevelés oktatást is. Esetlen, pufók gyerekként, még a kötélre sem tudtam felmászni, így félévkor bukásra álltam.
Carlo ismertette a szabályokat és az ekkor már megalakult Vörösmarty Gimnázium csapatának néhány tagja tartott bemutatót. Röpke fél óra után Carlo minden jelenlévőt játékba invitált. Én a pálya szélén maradtam, erre odajött hozzám és kérdezte ennek okát. Meghallgatta indokaimat, majd elmondta, hogy a rögbi egy közösségi játék és a maga módján mindenki megtalálja helyét ebben a csodálatos spotban. Nekem tolongás pillér posztot ajánlott. Rövid pályafutásom alatt végig jobb pillért játszottam.
Meggyőzött. Elkezdtem járni az edzésekre és az első meccsen már játszhattam a csapatban. Tetszett a játék, tetszett a közösség. Lefogytam, megerősödtem, visszatért az önbizalmam, és év végén jeles lettem testnevelésből. Tornatanárom legnagyobb elképedésére és örömére. Osztálytársaim közül, többen is kedvet kaptak a játékhoz. Például: Bocsor Sanyi, Gyuka Zoli.
Göncző Andris fotómasinájával kísért minket minden meccsre. (Ők szerepelnek néhány képen is.)

Mint már említettem, ragyogó erőnléttel kezdtük a kupaküzdelmeket. Már hat csapat volt játékban, minden hétvégén egy vagy két mérkőzést játszottunk. Jól ment a játék a csapatnak, sikerült az Építőket is legyőznünk, ami nagy sikernek számított. Megnyertük az OKISZ Kupát.
Sajnos számomra, hamar véget ért az idény. Egyik Építők elleni mérkőzésen egy ütközés során (Úgy emlékszem, a Hubayval) ínszalagszakadást és kulcscsonttörést szenvedtem. Carlo vitt be a kórházba és hosszú hónapokra kiestem a játékból.
Akkoriban nem volt ajánlott megmondani, hogy rögbi meccsen sérültünk meg. Ekkor már Kálló Laci elszenvedte súlyos gerincsérülését és a rögbi ellenzői, egyből zászlajukra tűzték a sportág „vadságát” és „kegyetlenségét”.
 Azt hiszem, hogy ebben az évben már nem is játszottam a meccseken, csak az edzésekre jártam le ősztől. Az igazság az, hogy újabb sérüléstől való félelmem miatt, már soha nem tudtam teljes odaadással rész venni a játékban. Inkább a szervezésben és a játékvezetésben vettem részt.

Ostravai rögbi barátság
Ebben az időben Carlo és a már megalakult Magyar Társadalmi Rögbi Szövetség vezetői, külföldi klubokkal is keresték a kapcsolatot.
1971 szeptemberében láttuk vendégül a Lokomotiva Ostrava ifjúsági csapatát. Ekkor még ez úgy működött, hogy mi játékosok, dobtuk össze a költségek nagy részét.  Spartacustól kaptunk jelvényeket és zászlót. Egy Kerepesi úti munkásszállónak a szabad szobáiban voltak elhelyezve. Akkoriban nagyon tiszta és kulturált hely volt. A cinkotai AURAS pályán volt a mérkőzés. Sajnos az eredményre nem emlékszem, de valószínűleg kikaptunk. (Ha valaki tudna segíteni, jó lenne.) Fiatal, nagyon gyors játékosok voltak és sokat tanultunk tőlük.  Meccs után az Akácos sörözőben láttuk őket vendégül Cinkotán. Egy igazi, hangulatos „régi kocsma” volt. Általában egyszerű felvágottakból, sajtokból, párolt zöldségekből álló hidegtál volt a menü. Na és a sör nagyon ízlett nekik, a „Kőbányai Világos”. Éjszakába nyúló, nagyon jó hangulatú bankett volt. Közös nyelv az orosz volt. Mindkét országban kötelező tantárgynak számított. Érdekes, hogy nekem az iskolában nehézségeim voltak vele, de egy, két sör után, szinte folyékonyan tudtam beszélni oroszul.

Az Árpádföld "nagy" csapata:

Állnak: Gyuka Z., Darmos E., Kiss K. csk., Nagy K., Lesták L., Csányi L., Kiss K., Bocsor S., Kőműves Z.,
Guggolnak: Nagy R., Sárközi I., Jámbor J., Csárli, Németh, Hosa P., Erdélyi Sándor., Kiss Róbert. (†), Juhász L. (†), Tenárgyé

Nagyon jó barátságba kerültem az elnökükkel Milan Vorellel és egyik játékossal Frantisek (Fanus) Vlodarchykkal. Náluk többször vendégeskedtem a későbbi évek során magánemberként is. Évekig küldték sajátosan humoros üdvözlőkártyáikat.
Természetesen ők is meghívtak minket, de ez már 1972-ben történt.
Az utolsó írásos emlék tőlük: 1977.08.30.

A „francia kapcsolat” 1971
1971 tavaszán felkeresett G. Gyöngyi, a Cooptourist idegenvezetője. Elmondta, hogy hamarosan Magyarországra érkezik a Concorde repülőgépgyár csapata (Teljes nevén: Toulouse-Olympique-Aviation-Club) és az ország nevezetességeinek megtekintése közben, szívesen játszanának egy meccset. Hallották ugyanis, hogy Magyarországon is vannak már rögbicsapatok.
Nagyon örültünk ennek a lehetőségnek és azonnal megkezdtük a szervezést. így létrejöhetett a találkozó. Ha jól emlékszem, a mérkőzést a Kőér utcában játszottuk.(?) Sajnos a meccsről nincsenek fotóim. Visszafogottan játszottak, de így is kikaptunk 76:0 – ra. Viszont rengeteget tanultunk tőlük. Most láttuk és éreztük először testközelből, hogy milyen egy profi rögbicsapat játéka.
A Bankettet az akkori Szabadság Szálloda éttermében tartottuk, ami igen jól sikerült. Ez a fotókon is látható.
Sajnos, többször nem találkoztunk velük.”