A MAGYAR RÖGBI FOTÓ- DOKUMENTUM ÉS VIDEÓ GYŰJTEMÉNYE
Krizsán József - GAMF-Kecskemét, Pécs
a képekre kattintva azok nagyobb és letölthető teljes változata jelenik meg

A rögbis történetem
Kecskemét
A rögbis karrierem valamikor 1980-ban kezdődött Vácott. Ott tanultam gépipari középiskolában. Érettségit követően továbbtanulási szándékom volt, és azért jelentkeztem éppen a GAMF-ra, mert valahonnan megtudtam, hogy ott van egy rögbicsapat.
1981. szeptemberében be is költöztem a GAMF kollégiumba, és kerestem a kapcsolatot a helyi csapattal. Szerintem még az első héten le is mentem edzésre, ahol mindjárt bedobtak a mély vízbe. Kaptam egy labdát, és az volt a feladatom, hogy a védő mellett vigyem el a partvonalig. Pár nekifutást követően mindjárt meg is sérült a bokám. Nem is jött ez olyan rosszul, mert nem kellett almaszüretre mennem a többiekkel, hanem az uszodába jártam el, és az úszás mellett csodáltam a delfinezős lányokat.
Ahogy rendbe jöttem mentem is a következő edzésre, és a csapat tagja lettem a következő 3 évben, 1981 és 1984 között. Felejthetetlen időszak.
Egy szép élményem mikor Brno-ba mentünk. Pozsonyban megállt a busz. Szalay Tamás barátommal lekéstük az indulást. A busz nélkülünk indult el, mivel a létszámellenőrzéskor helyettünk a két stoppos NDK-s lányt számolta be valaki véletlenül. Vagy 100 kilométer megtételét követően derült ki a hiba, akkor fordult vissza értünk a busz. Addig mi Tamással a parkolóban elsörözgettünk. Este pedig fizethettem a köröket a sofőrnek hálából.
Örömmel gondolok vissza a bajai edzőtáborra is. Csodaszép helyekre eveztünk el a Sugovicán és a Dunán. Sokat rögbiztünk a BEAC ellen, és jó párszor utaztunk külföldre is. A legnagyobb vereségünket egy orosz csapat ellen szenvedtük el, úgy emlékszem egy repülő műszaki főiskola hagyott helyben minket (1982.11.29-én a Moszkvai Repülőműszaki Főiskola csapata) . Aztán elmúlt a 3 év, befejeződött az iskola, ezzel együtt a rögbi is.

Pécs
1984-ben Pécsre költöztem a feleségemmel. Eljárogattam teremfocizni a kollégákkal, meg úsztam, és szaunáztam. Aztán volt egy meghívás, 1985. március 15-re Kecskemétre, ahová stoppal mentem el, és részt vettem az ottani salakpályás rögbimeccsen. Nagyon jó volt újra játszani, és akkor határoztam el, hogy nem maradok rögbi nélkül, kell egy csapat ide Pécsre.
Hazaérkezésemet követően kezdtem el a szervezést elsősorban a Mechanikai Laboratórium munkahelyi kollektívájában, hiszen én ebben a városban rajtuk és a családomon kívül nem ismertem senkit. Azt már akkor tudtam, hogy az év augusztusában be kell majd vonulnom, ezért szűk fél év állt rendelkezésre. Márciusban és áprilisban sikerült annyi tagot szervezni, hogy májusban már edzést is tarthattunk.
Akkor még nem volt írott szabálykönyvem, ezért egy ZX Spectrum számítógépre kirajzolt pálya segítségével kezdtem el az elméleti oktatást. Később a város egy parkjában gyakorolgattunk, majd helyet kaptunk a Mechlabor beépítetlen területén lévő füves részen. Sajnos oda csak a vállalati dolgozók jöhettek, idegeneket nem engedtek be. Később valahogy ez is megoldódott, és heti 3 alkalommal edzhettünk. Természetesen kapunk nem volt, a célterületeket pedig a pólóink leterítésével imitáltuk. Egy labdánk volt, melyet Kecskemétről hoztam. Édesanyám gépi kötéssel foglalkozott, kezdetben lábszárvédőket, később sapkát és pólót is kötött nekünk, hogy csapat kinézetünk legyen. Kék sárga volt az első szerelésünk.
Emlékeim szerint az első megmérettetésünk egy 1985-ös augusztus 20. kupán volt. Teljes csapattal sikerült odautazni, saját költségen. A mezeket a posta focicsapatától kaptuk kölcsön. Aztán nekem 28-án be kellett vonulnom, a csapat Bárdfalvi Tamásra maradt.

Fél év váci katonaságot követően 1986 február végén Pécsre helyeztek katonáskodni, természetesen megkerestem a csapatot. Tél volt, ők egy tornateremben edzettek a Nevelési Központban. A klubbot már Szabó Iván vitte és edzette. Ő az ottani uszoda úszómestere volt. Sokat dolgozott a pécsi rögbi érdekében. Visszaemlékszem, hogy csak pár ember volt meg a fél évvel korábbi társaságból. Beálltam én is az edzésre. A parkettás tornateremben rögbiztünk. Volt ott egy fiú, Gonda Zoltán nagyon keménykedett. Később az egyik leg elszántabb tag, és jó barát lett belőle.
A seregben is szerveztem a csapatot. Az egyik alkalommal fociztunk a hóban, és egy kiskatona úgy játszott, mintha rögbi meccsen volna. Beszéltem vele, meséltem neki a rögbiről. Tetszett neki. Vittem be szabálykönyvet, akkor már volt. Őrség ideje alatt az őrtoronyban este lámpa fényénél is azt tanulta. Mire leszerelt, képzett játékos lett. Ő volt Hartung Gyula, később a rögbiválogatott keretben is helyet kapott, Bereczk Lászlóval, és Molnár Tiborral egyetemben, de ez az ő történetük.
Itt Pécsett folyamatosan kerestük a helyünket. Egy-egy meccs erejéig kaptunk lehetőséget itt-ott. Hősök tere, Nagyárpád. Pécs melletti falvakban, Bogád, Orfű.
Azután Pécs, Uránvárosban a Mecsek Lakóterületi Sportegyesület hozzájárulásával a jégpálya és a Gyermekház közelében lévő füves területen alakítottuk ki az első igazi pályánkat, H kapuval. A pálya közelében laktunk, és az öltöző az épület alagsorában lévő tárolóhelyiségből lett kialakítva. Pontosan nem tudom meddig volt ez a „törzshelyünk”, úgy két három évig itt edzettünk, és játszottunk.


Szemben hátul kék melegítőalsóban Krizsán József, valamikor kecskeméti játékos, a Pécs alapítója. Hátul balra Bene Kálmán, a BLSE vezetője, középen hátul fia, Bene László.


Pécsiek a nagyárpádi kupán:

Állós sor balról harmadik: Krizsán József



Egyre másra elmaradoztam az edzésekről, a meccsekről, később a csapattól is. Termesz néven még Bereczk Laci vitte egy darabig a klubbot, aztán 1996-ban új névvel mások máshogyan próbálkoztak.

Ők a Pécsi Indiánok. Honlapjukról töltöttem le egy pár sort: „1996. december 28.-án Vili megkért minket, hogy maradjunk az edzés után az öltözőben, mert szeretne mondani valamit. Leültünk, körbe a Pécsi Termesz Rugby Club kadet játékosai, és izgatottan figyeltük, hogy mi lehet az a fontos dolog, amit mondani akar az edzőnk. Ő ránk nézett, és azt mondta, hogy az „eddigi klubtól elszakadtunk”, és szükség lesz egy új névre a csapatnak. Büszkén viseljük, és remélem, rászolgálunk az Indiánok név viselésére. Alapértékeink a Csapatszellem, Becsületesség, Tisztelet a pályán belül, és kívül egyaránt.” Sok sikert nekik !!!

Így 55 évesen arra gondolok, hogy a kezdetekben lehetett volna jobban is csinálni. Nem csak a pályán, hanem a szervezésben. Valahogy töredezett volt az egész. De! Különböző név alatt, sokak munkájával a sport itt van a városban már több mint 30 éve.

Pécs, 2018. 02. 23.
                                                                                                                      Krizsán József