A MAGYAR RÖGBI FOTÓ- DOKUMENTUM ÉS VIDEÓ GYŰJTEMÉNYE
Horváth László - Érd - RIP 2022.
a képekre kattintva azok nagyobb és letölthető teljes változata jelenik meg

Klubtársának emlékezése Laciról:
"Neki köszönhetjük a környékünkben az egész mindenséget, hogy lerakta az alapjait a rögbinek.
Ő alapította az Érdi Darazsak Rögbi Klubot, amelyből a későbbiekben kivált a Battai Bulldogok Rögbi Klub is. Mindent megtett amit egy amatőr sportágban csak lehet, hogy népszerűtsítse illetve minél elismertebbé tegye sportágunkat.
Nevéhez fűződik a mai napig is legendásnak számító Március 15.-i rögbi torna.
A 80-as évek közepétől a 90-es évek közepéig az ő irányítása alatt Érd volt a magyar rögbi egyik központja, illetve fellegvára. Az Érd-Ófalu pályát teljes mértékben a rögbi központjává tette, azzal a csodálatos dologgal még megfejelve, hogy itt lett megrendezve az első válogatott mérkőzés is. Ebben a szűk tíz évben az élete volt a rögbi és ezért mindent és mindenhol meg is tett.
Önerőből próbálta emelni a játék színvonalát azzal, hogy elsőkén külföldi edzőt és játékosokat hívott.
Ezek tényleg csak kis szösszenetek voltak és a teljesség igénye nélkül egy minimális kis emlék neki, mert igenis mi rögbisek nagyon nagyon sokat köszönhetünk azoknak a stabil alapoknak, amit Ő rakott le a jövő rögbis nemzedéknek."

1984. körül az érdi alakulás magasságában:

Forrás: Hüzsi - 2022. március
Áll: b1Hunyadi László, b2 Farkas János Pál - Kanyi, b3 Biczó Gábor, b4 Gergely Sándor, b5 Albicz Mátyás, b6 Steigerwald Alajos (RIP), b7 Czabán Dániel (RIP), b8 Vaddisznó, b9 Horváth Laca, b10 Kolarics Peti, b11 Bakos Gyula
Guggol: b1 Horváth József, b2 Szegletes Tibor, b3 Nagy Zsolt, b4 Maróti György, b5 Herczeg József, b6 Pató Simon




Gyászközlemény:

Laci emlékezése, mely az első rögbitörténeti könyvbe volt szánva alapanyagnak - nem sokkal távozta előtt:
Az én szeletem a tortából
Így, harminc év távlatából visszagondolva arra a tíz évre, amit a magyar rögbi életben aktívan eltöltöttem, két dologban biztos vagyok.
Az egyik, hogy életem meghatározó élménye volt részt venni abban a hihetetlen jó miliőben, ami az akkori rögbis társadalmat jellemezte, megtisztelő volt számomra, mennyi belevaló elkötelezett emberrel találkoztam, s nem utolsó sorban életem legnagyobb bulijaiban vehettem részt a harmadik, néha negyedik és ötödik félidők során.
A másik, amit itt tanultam meg, az a mentalitás, amit azóta is magaménak mondhatok: az akadályok, nehézségek kihívást jelentenek, és azokat le kell győzni, bármi áron. A csapatszellem és a közös cél elérésében való hit talán leginkább ennek a sportnak a képviselőit járja át.
Megtisztelő számomra néhány ember barátsága is, gondolok itt többek között Hardy Lacira, akit talán az általam ismert emberek közül a legkorrektebb embernek ismertem meg, nagy öröm számomra, hogy a Magyar Rögbi Szövetség első elnökeként együtt dolgoztunk vele. 
Erdélyi Sanyi, aki a pályán sok borsot tört az orrunk alá, de elkötelezett és fanatikus rögbi szeretete mindenképpen megsüvegelendő.
Fabinyi Andris, aki a Liget SE vezéregyéniségeként vívta ki tiszteletemet, hozzátéve, hogy a ligetesekkel igen jó barátságban voltam a pályán kívül is.
Gyolcsos Feri, aki minden erejével harcolt a Fehérvári csapat életben tartásáért, igazi rögbi fanatikus, akit szintén nagyon tisztelek. A lista nem teljes, de talán Ők állnak hozzám a legközelebb.
Általában erre az időszakra jellemző volt a családias hangulat és a nehéz körülmények ellenére jó hozzáállású klubok sora. Mivel több kevesebb sikerrel játékvezetőként is ténykedtem, ezért elég jól ismertem azokat a klubokat is, amelyekkel esetlegesen az érdi csapat nem játszott bajnokit. Állandó gond volt számos helyen a pálya, mert a focisták sok helyen nem nézték jó szemmel a rögbiseket, és a pálya tönkretételére való hivatkozással igyekeztek kirekeszteni minket több helyről is. Ezek a problémák szülték azt, hogy több helyen, így nálunk Érden is, elhagyott pályákat kezdtünk újra aktiválni, több-kevesebb sikerrel. Sajnos ezeknek a pályáknak hol a talaja volt igen rossz, hol a kiszolgáló létesítmények voltak rosszak, vagy egyáltalán nem voltak.
Örökre szóló élmény volt rögbizni salakos pályán, aki ilyenen játszott egy keményebb meccset, az nem felejtette el egy darabig. Persze ezek a gondok is csak inkább megerősítették a csapatokat, mint szétzilálták, sokszor szinte büszkék voltunk, hogy akkor is lejátsszuk, akkor is megcsináljuk.
Sok harcot vívtunk ez alatt a tíz év alatt a sajtóval is, igyekeztünk minél több cikket elhelyezni a lapokban, de közben próbáltuk elérni, hogy ne mint csodabogarakról írjanak, hanem inkább sportágként és sportolókként. Sajnos a sportújságírók is elég vad hibákat ejtettek, nem egyszer keverve az amerikai focival minket, valamint a sportág szabályainak ismerete nélkül írtak „szakértő” cikkeket. Volt eset, amikor egy 6:3-ra végződött mérkőzés esetén katasztrofális vereségről beszéltek.
Azért a szövetség megalakulása után, a kilencvenes évek vége felé már sokat javult a helyzet, bár néha még most is jelennek meg érdekes cikkek. De most már inkább csak a neten, a komolyabb sajtó már igyekszik normálisabban tudósítani.
Komoly gondot jelentett a mi időnkben a finanszírozás kérdése, rendszerint saját zsebből kellett megoldani a szerelések, labdák beszerzését, az utazások fedezését, ami a kilencvenes évek közepére a nehezedő megélhetési gondok miatt egyre problémásabb lett. A rendszerváltás utáni időszakra kezdtek megjelenni a szponzorok, de azok közt is sok volt a sokat ígérő, de keveset teljesítő szerencselovag, esetenként a szürkegazdaságból is jelentek meg figurák a csapatok körül. Erre azért nem voltunk felkészülve, nem egyszer kerültünk kényelmetlen helyzetbe a be nem tartott ígéretek miatt, illetve nem egy alkalommal tapasztaltuk, hogy klubok omlottak össze egyik napról a másikra, de ez már egy másik történet. Talán valaki majd ezt is megírja a gengszterváltás története című nagy művében, isten nyugosztalja majd, ha netán-tán hirtelen elhunyna.
Fontosnak tartom, hogy még valamiről megemlékezzek ez pedig a lányok és a rögbi kapcsolata, sokat köszönhetünk a rögbis feleségeknek, barátnőknek. Eltűrték a kilengéseinket, mosták a koszos szereléseinket, segítettek a rendezvényeink lebonyolításában, biztos hátteret jelentettek nekünk és számos esetben a csapatnak is. Nagyon sok segítséget kaptunk tőlük, mindig számíthattunk rájuk ezért köszönet illeti őket.
Összességében úgy gondolom, hogy a rögbi történetének egyik szép korszaka volt az 1984-95 közötti tíz év, jó pár csapat jött létre, megalakult a szövetség, megjelentek a kadet csapatok, hivatalos válogatott mérkőzéseket játszhatott a nemzeti csapatunk.
Hibáink, sikereink, kudarcaink mind-mind velünk maradnak életre szóló emlékként, kívánom a mai fiatalok életében is legyen valami, ami ilyen életre szóló szép emlékeket hagy bennük. Sajnos már sokan az égi pályáról néznek ránk, de szerintem azért még figyelik az eseményeket és a mennyei sörözőben mondogatják bezzeg a mi időnkben…….
Ennyi lenne a szubjektív emlékeim sora kicsit összeszedetlenül a rögbi történetének nagy tortájából, ha bármi másra szükség van, keressetek - ha tudok, segítek.
Üdvözlettel: Horváth László