A MAGYAR RÖGBI FOTÓ- DOKUMENTUM ÉS VIDEÓ GYŰJTEMÉNYE
Fabinyi András - Drás
a képekre kattintva azok nagyobb és letölthető teljes változata jelenik meg

1980 őszén vetődtem le a Beac pályára. 
Egy szórólapot fújt be a szél a gimnázium második osztályába. Korábban évekig vízilabdáztam, nem volt idegen számomra a sportolás, a rendszeres edzés, úgyhogy Dudar Viktor és Wölcz Zoli gimnáziumi barátaimmal úgy gondoltuk, annyi hülyeséget megpróbáltunk, ezt sem kellene kihagyni. Le is mentünk a Beac pályára. Ott ragadtunk a 109-es tömegsport öltözőben.

Bennünket is Erdélyi Sanyi ismertetett meg a rugby alapjaival.  Akkoriban jószerivel csak a Beac és a kecskeméti GAMF csapatai űzték ezt a sportágat klubszinten Magyarországon, így klasszikus bajnokságról nem is beszélhettünk. Kis túlzással elmondható, hogy az első két-három évemben több nemzetközi meccsünk volt, mint magyar. Szerencsére egész gyakran megfordultak itt csehszlovákok, románok, osztrákok, lengyelek, de még angolok, oroszok, hollandok, walesiek, olaszok is el eljutottak ide, mi is gyakorta vendégeskedtünk a környező országok csapatainál.

A Beac akkori csapatát néhány veretes ex sportoló és a rugbybe már azelőtt belekóstoló vagány alkotta, Czabán Danival, Erdélyi Sanyival, Bene Kálmánnal, Bába Ferivel, Grósszal, Kopasszal, Vésőkével, Novák Ferivel, Mécs Lacival és még sokakkal az élen és hozzájuk csapódtunk mi, mint néhány ifjú titán, Váczi Peti, Gacsal Józsi, Asztalos Szunyogh Zsolt, Machó Jancsi, Peskó Zsolt, Pethő Barna, Kiss Balázs, Badics Pali, Sztudva Vili, stb stb. Az edzéseinket Sanyika vezette és nem volt éppen könnyű dolga a sok sokat megélttel és a tejfelesszájú műkedvelővel, akiknél a cimboraság és az edzések utáni folyadékpótlás éppen olyan sokat nyomott akkoriban a latba, mint a sport.
De a lelkesedés felülírta az amatőrséget, rögbiztünk, ahogy tudtunk.

Az első évben mint afféle nagydarab lakli, pillérként játszottam, majd hosszú éveken keresztül második sor voltam Váczi Petivel. Mindezt úgy, hogy valódi, nagy meccset először csak 1987-ben láttam néhány VHS-en hozzánk is eljutó VB meccs formájában. A külföldi csapatoktól próbáltuk ellesni, mit is kellene csinálni egy-egy poszton. Néha sikerült észrevenni a lényeget, gyakrabban nem.

Akkoriban a legfontosabb feladat az volt, hogy legyen minél több csapat Magyarországon és szerencsénkre minden csapat kinevelt több olyan játékost, Maróti Gyurit, Neuzer Andrást, Vida-Szűcs Lajost, Gyolcsos Ferit, Szabó Leventét, Lukács Csabát, stb, stb,  akik anyaegyesületüket elhagyva csapatokat alapítottak, ezzel megalapozva az újkori Magyar rugby sportot.
Sokszor a csapatok osztódással szaporodtak és ketté-, háromfelé válva önálló új klubokat alkottak. Talán ennek a következménye az, hogy az én pályafutásom alatt csapattársaimmal együtt 5-6 klubnak is igazolt játékosa (Beac, OKGT, Liget se., Zöld Sólymok, Sub Rosa, Fehérvár ) voltam úgy, hogy gyakorlatilag a csapat, amelyben szerepeltem, ugyanaz volt.

A sportágban a legnagyobb sikereket a Liget SE-s időszakban értem el. Büszkén mondhatom, hogy tagja voltam a Magyar rugby sport utolsó nem hivatalos és az első hivatalos bajnokcsapatának.  Többször nyertem Magyar Kupát, valamint a nagybecsű Érdi Március 15-e tornát és a válogatott karrierem során olyan dolgokkal is dicsekedhetek, amellyel csak kevesen, tudnivaló, sok csapat mellett két olyan nemzet ellen is tagja lehettem a válogatottunknak, amelyek esetében már nem lehetett visszavágó, ugyanis az országok időközben megszűntek! Ezek az első, a Csehszlovákok elleni és a második, az NDK elleni nemzetközi meccsek voltak.
E mellett persze jónéhány egyéb emlékezetes válogatottság is az eszembe juthat, ezek között pl a Horvátországgal Sisakban, még a délszláv háború alatt játszott meccs, amely az egészen friss Horvát Köztársaság első nemzetközi otthoni megmérettetése és televíziós meccse volt, de eszembe juthatna akár a hazai első Izrael elleni meccsünk is, ahol az ellenfél gyakorlatilag valamennyi tagja orosz ajkú frissen kivándorolt orosz-ukrán izraeli volt, akik kizárólag oroszul kommunikáltak a pályán. Érdekes idők voltak azok.

Később néhány évnyi szilencium után egy rövid ideig az Exiles sorait erősítettem, majd a lakhelyemhez legközelebbi, a Battai Fekete Sereg színeiben játszottam bajnokságban utoljára.
A Fekete Sereg tisztességgel teljesített úgy, hogy a battai, érdi, pesti öregfiúk és a legmagasabb osztályba még éppen csak beleerősödő fiatalok alkottak furcsa csapatot.

A 2014-2015-ös bajnokságban, 35 évvel az első edzésemet követően léptem hivatalos bajnoki mérkőzésen utoljára pályára. 
Ezt  követően kizárólag öregfiúk rugby rendezvényeken játszottam, játszom és fogok játszani.

Képek még jönnek!