A MAGYAR RÖGBI FOTÓ- DOKUMENTUM ÉS VIDEÓ GYŰJTEMÉNYE
vtz. Bene Kálmán a képekre kattintva azok nagyobb és letölthető teljes változata jelenik meg
Igazából jobban örültem volna, ha a rólam szóló ismertetést inkább más írta volna, de be kellett látnom, hogy az 1970-es években kevesen rögbiztünk és azok közül is sokan már eltávoztak közülünk.
Maradt tehát a nem is könnyű feladat, a rögbis pályám ismertetése. Azért nehéz ez, mert a teljes igazság leírása ma már - hál' Istennek - régi történelmet idéz.
1970 márciusában mint politikai elítélt jöttem ki a Gyűjtőfogházból, természetesen azonnal rendőrségi felügyelet alá kerültem.
Ez kizárta minden közösségi rendezvény látogatását, így az általam azonnal megkedvelt rögbi sporthoz is hatósági engedély kellett, ami azzal járt, hogy az ellenőrzési kartonomra ráírták, "közönség előtt nem gyakorolhatom" a választott sportágat (nem volt ezt nehéz akkoriban betartani...)
Ma már ezen mosolygunk, de ez volt a diktatúra valódi arca, amit akkor el kellett viselni.
Én a rögbi sportot a keménysége és a csapat együttműködése miatt kedveltem meg és ez adta az ötletemet, hogy saját csapatot szervezzek, ami az 1970 nyarán alakult Botond Rögbi Club volt. (Eleinte a gyorsaságom miatt a 3/4 szélsője voltam, de egy sérülés miatt ez sajnos megszűnt)
A kezdeti támogató bázis keresése sikerrel járt amikor az első, felszereléssel, sportpályával és téli tornatermi lehetőséggel a Szakipari Építők SC keretében mindez rendelkezésre állt.
Ennek megszűnte után újra a Botond RC-ben folytattam, majd az ELTE-BEAC egyesületben találtam meg az igazi előrelépés lehetőségét.
Ez volt a hazai rögbi sport felemelkedésének az alapja, erre építkeztek a későbbi egyesületek is.
Mivel a BEAC adta lehetőség négy csapatnak is lehetőséget adott, így az "idősebbek" újra a Botond RC neve alatt játszottak.
Az 1980-as évek második felében már a BLSE (Békásmegyeri Lakóhelyi SE) keretében, mint a tolongás második sorának jobboldalán, 40 felett játszottam, egy csapatban László fiammal.
Nekem a rögbi sport tartást, erős fizikai kondíciót, élvezetes csapat játékot és kitűnő barátokat adott. Voltak sérüléseim, kudarcaim és vereségek, de mindent összevetve pozitívan emlékszem az eltelt időkre, az aktív 18 évre és a 70. születésnapomon tartott Old Boys barátságos mérkőzésre 2016-ban.
Visszatekintve a kezdetekre és látva a mai sikeres fejlődést, igazolva látom a kezdeti optimizmusomat.
Ugyanezt a töretlen hitet kívánom a mai rögbiseknek!
2016. december
2019. május 18. szombat
Bajnoki döntők, Esztergom - díjkiosztó Neuzer András, Dr. Magyarovics Gyula, Kiss Antal, Dr. Völner Pál, Erdélyi Sándor,Bene Kálmán, Vida-Szűcs Lajos