A MAGYAR RÖGBI FOTÓ- DOKUMENTUM ÉS VIDEÓ GYŰJTEMÉNYE 1987. a képekre kattintva azok nagyobb és letölthető teljes változata jelenik meg
1987. január
január 2.
Cikk a békásmegyeri helyi újságból:
Forrás: Bene Kálmán - A magyar rögbi sport története 1969-1988
Forrás: Bene Kálmán - 1970. és 1988. között aktív rögbis és sportszervező
Liget SE tagsági:
Forrás: Szúnyog
Ismeretlen eredetű cikk első 2 oldala:
1987. február
február 15.
Az 1979 óta ismét folyamatosan működő magyar rögbi klubjai, a távollévő Kecskemét jóváhagyásával, kisérletet tesznek a Magyar Rögbi Szövetség megalakítására. A kommunista rezsim ellenállása miatt (nem akartak pénzt ide is osztani) ez, mint tudjuk nem sikerült még további 3 évig, de azért a rögbisek élték intenzív sportéletüket. Ld. a fenti pdf dokumentum! Közreadta Neuzer András Esztergomból 2011. januárjában.
Hardy László emlékezik:
"Ahogy ebben az időszakban mi a rögbit működtettük, az maga volt a tökéletes civil működés. Önszerveződés, önkéntes munka, saját zsebből történő finanszírozás. Ennek persze voltak buktatói, akadtak problémák, de volt valami vonzó, szegénylegényes romantikája. Bulinak tökéletes volt, sokan ezért szerették, és többen még ma is így szeretnék. Viszont a továbblépéshez másfajta szervezettség, másfajta hozzáállás kellett volna.
A késői Kádár-kor sok mindenben hozott változást, modernizációt, de a sportban nem. Beállt, az állam által meghatározott struktúrák működtek, és akik belül voltak, azok minden megtettek azért, hogy ez így is maradjon. Bármilyen nyitás az erőforrások újraosztását jelentette volna, a források bővülése nélkül. Nyitás alatt a sportági szakszövetség megalakításának lehetőségét értem.
A rögbi kétszeresen hátrányos helyzetben volt: nemcsak körön kívüliek voltunk, hanem a mindenkori eredményességétől, színvonalától függetlenül legnépszerűbb, és emiatt az állami vezetés által szent tehénként kezelt labdarúgás infrastruktúrájára „indultunk rá”. Ennek ellenére volt bátorságunk többször is próbálkozni az állami elismerés megszerzésével. Két próbálkozásnak biztosan személyesen is részese voltam, egyik még a Buda-féle OTSH-nál, Mécs, Bálint Zoli, Erdélyi, én voltunk egy Baranyi/Baranyai(?) nevű elvtársnál, aki barátságosan nem bíztatott semmivel sem bennünket. A másik a Deák-féle ÁISH-nál volt, Lochmayer elvtárs fogadott bennünket (érdekes volt később őt látnom a sidney olimpián Deutsch miniszter úrral a csapat élén vonulni J). Szintén barátságos volt, hivatalos elismerést ugyan ő sem ígért, de mintha a civil szerveződésekkel kapcsolatos álláspont változását említette volna. (időpont, résztvevők már nincs meg, én biztosan ott voltam, jó eséllyel Mécs Laci is).
Új reményeket alapozott meg az 1989.évi II. törvény az egyesülési jogról. Ez alapján már létrehozhattuk volna az országos szervezetünket, de mint civil szerveződést. A legfontosabbat, az állami támogatást ez nem garantálta volna. "
2022.
Forrás: Bene Kálmán - A magyar rögbi sport története 1969-1988
Letölthető videó:990MB - 1h52'
A
videók letöltésének menetét a honlap főoldalának menürendszerében az EGYEBEK majd a VIDEÓTÁR oldalra kattintva lehet elolvasni, illetve onnan lehet kategóriánként továbbhaladni a feltöltött videókat illetően.
A videók egy része sajnos nem elérhető, a szerver 2015-ös üzemzavarakor tönkrement tárolón több ezer már felrakott videó elveszett. Ezek pótlása sokáig tart - mint ahogy 2015. előtt is 7 évet vett igénybe felrakásuk - szerk.
A Fehérvár - FASE játszik - játékvezető: Rumi Károly RIP 2021.:
1987. április
április 3.
Beszámoló a Március 15. Tornáról:
Az érdi torna haszna
- megy a Vöröskereszthez!
A GAMF csapata a hó elején hagyományosan a vendég Vienna Celtic csapatával mérkőzött
április 5. vasárnap, Kecskemét - GAMF pálya 10.00
GAMF Kecskemét - Vienna Celtic 0-18
Vida-Szűcs Lajos és Halász Tamás védekezőben:
április 11. szombat
Miskolc 14.00
BEAC Budapest - GAMF Kecskemét - nem hivatalos bajnoki mérkőzés
április 12.
Esztergom Labor MIM - Érd
"Edzők, játékosok kerékpárral érkeznek
A csapat fenntartása, utazás, pálya, felszerelés biztosítása sosem egyszerű.
1987-től fékpofa, bowden, csomagtartó volt a cserealap. Ha eleget tudtam eladni, volt pénz a rögbire. így volt ez később is, de 90-től már komplett kerékpárral és nagyobb léptékkel bővültek a lehetőségek.
Ahogy nőtt a kerékpárgyár forgalma, úgy nőtt a klubra elköltött támogatás.
Az ide érkező edzők játékosok, áttételesen mind kerékpárral érkeztek."
(Neuzer András visszaemlékezése)
"NDK kaland, és az áldozat
1987-ben Falkanseeba utazott az Esztergom. Már az utazás sem volt egyszerű. Subert Attila Subi egy láda sör társaságában végig énekelte az utat Berlinig tartó vonat úton, az utasok bánatára.
A szállás egy sportszállón volt, amiről kiderült, hogy csak egy ajtó a tornateremig. Némi sör után, megjött a kedv, egy kis teremfocihoz. Az ajtót egy elhajlított villával kinyitottuk. Józsa Sanyi kereste a kapcsolót. A sötétben mondta, hogy még korlát is van. Azonnal jött a bíztatás, ugord át. Így tett az eredmény három méter zuhanás, mert a terem a földszinten volt, mi az emeleten. A foci jól sikerült, de a mezitláb játék eredménye képen a stoplist már nehezen viselte a láb.
Ennek ellenére három szoros mérkőzést játszottunk a környékbeli csapatokkal. A bankett után a fiuk megismerték az NDK diszkót, Molest kinézte magának egy NDK válogatott súlylökő nő. Azért hogy imponáljon, Molesnek, hozott egy üveg pezsgőt. A dugót a dróttal együtt rántotta ki. Ezek után kár lett volna ellenkezni . Szegény Moles lett az áldozat."
(Neuzer András visszaemlékezése)
1987. május
május 1.
Esztergom - Úttörőházi pálya
Május 1. Torna
Végeredmény: 1. Liget SE 2. Esztergom 3. BEAC 4. Érd 5. BLSE (Békásmegyer)
Az esztergomi csapat - becsült időpont:
Forrás: Jó Dobronya Péter - 2022.
Cikk a Dolgozók Lapja május 2-i számában:
Mérkőzés közben, talán a FÁSE csapata ellen - becsült időpont:
Forrás: Jó Dobronya Péter - 2022.
Balról: b4 Jónai László, b5 Ardellán Árpád, b6 Jó-Dobronya Péter, b9 dr. Magyarovics Gyula, b10 Schubert Attila, b13 Novák Péter
Mérkőzés után:
Forrás: Jó Dobronya Péter - 2022.
Balról: 1. Baán Jenő (?), 2. ?, 3. ?, 4. Bognár Kriszitán, 5. Novák Péter, 6. Pálóczi László, 7. Schubert Attila, 8. Fülöp József, 9. Somogyi Sándor,
9. Patkóczi Attila, 10. ?,
11. dr. Magyarovics Gyula, 11. Kozák László, 12. Argyellán Árpád, 13. Jó-Dobronya Péter, 14. Jónai László,
15.
Neuzer András, 16. Petróczy Attila, 17. Kiss Zoltán
Esztergom:
"1987. tavaszán Neuzer András leszerelt, ismét ő vezette az edzéseket. Május 1-jén, az immár hagyományos rögbitornán még a félelmetes BEAC-ot is legyőzték a fiúk. Ezután következett az első külföldi túra, vonattal. Berlinbe utaztak a rögbisek 22 fős csapattal. Vendégként 6 BEAC-os játékos is velük tartott. A nemzetközi tornán a megerősített esztergomi csapat a 3. helyet szerezte meg.
Újabb toborzómunka eredményeképpen sok rögbis kezdett edzeni a csapatban. Meghatározó játékosok jöttek: Novák Péter,
Baán Endre, Bognár Krisztián, Kiss Zoltán, Bende József, Bátkai Gyula, és Heckel Zoltán."
Forrás: Magyar György - Az esztergomi rögbi sportág negyedévszázados története (1983-2008)
május 2.
Bogád: Pécs - Fehérvár Áruház SE
36-15
Pécsi pontszerzők:
Timár 24 Hartung 4 Halász 4 Krikler 4
Képek - Laufer László fotók:
B2 Kadlecsik Tibor - aki a Fehérvár mellett a Miskolc megalakulásában is főrészvényes volt!
május 21. Népsport cikk a közelgő első Világbajnokságról:
Forrás: Bene Kálmán - A magyar rögbi sport története 1969-1988
május 23. vasárnap
Az első Rögbi Világbajnokság (RWC) nyitómérkőzése.
Sydney, Concorde Oval, 17.896 néző
Ausztrália - Anglia 19-6 (6-0) j.v.: Keith Lawrence - Új-Zéland
Tárnok - Székesfehérvár
május 26.
Malmői levél Kecskemétre
május 30. szombat
Tárnok - Pécs
május 31. vasárnap, Esztergom - Kolping pálya
Esztergom - GAMF Kecskemét 9-63 (0-25) - nem hívatalos bajnoki mérkőzés
A tavasszal alakult Pákozd (később Köfém) valószínűleg 2. mérkőzése a FASE-val a Bregyó közben
Jobbról második Bárdfalvi Tamás (RIP), a Pákozd alapítója (korábban a Pécs társalapítója),
4. Kadlecsik Tibor
Játékvezető: Horváth László - Érd
1987. június
Pécsi toborzás
A Milánó melletti Rho falucska rögbicsapatának történeti kiadványa. A kecskeméti csapat két évvel később játszott pályájukon a lombardiai válogatott ellen, a banketten katák ezt a könyvet, mely majd be lesz teljes terjedelmében szkennelve idővel:
június 14. vasárnap
13.00 Nagyárpád: Pécs Mecseki LSE - Békásmegyeri LSE 4 : 45
Pécsi pontok:
Hartung 4
június ? Budapest, Aquincum Gázművek pálya
Békásmegyeri Lakótelep SE - Pécs jv.: Gacsal József
Forrás: Bene Kálmán - A magyar rögbi sport története 1969-1988
Fényképek Bene Kálmántól, részben szkennelt negatívok - a színeken már meglátszik az idő vasfoga, a felbontás még megfelelő, feltéve ha az eredeti fotó is elég éles volt:
A jobboldali képen elől balról Horváth György, majd Bene László és apja Kálmán.
Szemben hátul kék melegítőalsóban Krizsán József, valamikor kecskeméti játékos, a Pécs alapítója. Hátul balra Bene Kálmán, a BLSE vezetője, középen hátul fia, Bene László.
Középen a BLSE-ben Bene László.
Játékvezető: Gacsal József, szemben sárgában a pécsi csapatvezető, Szabó Iván, a tolongások möögtt eltakarva szakállasan Krizsán József, valamikor kecskeméti játékos, a Pécs alapítója.
Középen szemben Bene Kálmán, a BLSE csapatvezetője
Forrás: Bene Kálmán - 1970. és 1988. között aktív rögbis és sportszervező
Urbán Tamás által a Fortepan-nak adományozott 4 kiváló fénykép a mérkőzésről:
"Az utazásnak híre megy
1987 Az NDK kaland híre, köszönhető a csapatunkat kísérő pártembernek, gyorsan terjedt.
A hírre tömegesen jöttek az új játékosok, így az akkori SZIM pályán már ismét két teljes csapatnyi ember jött edzésre. Köztük Novák Péter, aki jó sport múltja miatt hamar tanult. Csak a fogás nem volt egyértelmű. Egyik edzésen közös játék közben a galléromnál rántott vissza, és nem gyengén, a hátra esésnek agyrázkódás lett az eredménye, két hét szédüléssel.
De Péter megtanulta, hogy nem így kell, így ő lett a legjobb védekező játékosunk."
(Neuzer András visszaemlékezése)
június 20. RWC döntő
Auckland, Eden Park: Új-Zéland - Franciaország 29-9
„A nagyobb pénzek megjelenése az első osztályban a profi és amatőr játék közti különbség egy kissé elmosódott. A rugby union drámai előrelépést tett az első - 1987-es – Világbajnoksággal amelyet Ausztráliában és Új-Zélandon rendeztek. 16 csapat vetélkedett a William Webb Ellis Trophyért. Előre megjósolható volt, az All Blacks nyert a döntőben Franciaország ellen.”
Az idézet Keith Miles: The Handbook of Rugby c. munkájából származik - ford: Velkovics Vilmos
1987. július
július 1.
01 Jul 1987
Yugoslavia vs West Germany
6 - 6
01 Jul 1987
Yugoslavia vs Belgium
11 - 18
01 Jul 1987
Yugoslavia vs Netherlands
10 - 31
július 2.
július 11.
Portugália, Estoril: FIRA 45. Kongresszus
Elnök: Marcel Batigne - Franciaország
Főtitkár: Jean-Claude Bourrier
A közgyűlésen bejelentik a következő országok felvételét a szövetségbe: Paraguay, Chile, Salpmon szigetek, Barbados, Nyugat-Szamoa, Kinai Köztársaság, Hong-Kong.
Társult tag lesz: Argentína
1987. júliusában vagy augusztusában a BEAC csikszeredai túrán is volt. Az egy darab mérkőzésen 6-0 ra nyert a Rapid Csikszereda.
A helyiek
egesz meccs alatt azon izgultak, hogy nehogy hire menjen a magyarok jelenlétének és tiszteletét tegye a Securitate.
Forrás: Bálint I.
A Pécs csapata - becsült időpont
Forrás: Hartung Gyula - Pécs
Fehérvári zászló
1987. augusztus
augusztus 1. vasárnap (?)
Érdi Skála Áruház Kupa
Döntő: Érd - Fehérvár 48-4
augusztus 3.
"Edzőtábor Velencén
1987 augusztusában, Gyolcsos Feri szervezett edzőtábort a KISZ tábor hátsó elhanyagolt fás, gazos részén kaptunk sátorhelyet. Egy órás megfeszített munka után, a területet letaroltuk és felállítottuk a sátrakat. Kb. 80 rögbis egy helyen, Beac, Esztergom, Fehérvár, Pákozd, Pécs játékosai és sok esztergomi feleség, és barátnő. Az edzéseket Helmut Schmidt tartotta, Gacsal Józsi és az Én fordításom mellett. Először éreztem, hogy a közös sport felülírja a klub érdeket.
Igazi baráti hangulat, közös tábortűz, sütögetés, és védekezés a napokig szakadó eső ellen.
A tábor egy nap alatt épült ki minden féle kukázott nejlonok és ponyvák felhasználásával igazi élhető térré. Sok jó ember tényleg elfért kis helyen.
A tábort egy torna követte, de mégis fontosabb volt, hogy tovább léptünk a klub szintről a magyar rögbi közösség szintjére. Nem számított, hogy ki honnan jött, csak a cél, ami a rögbi. Köszönet érte Gyolcsos Ferinek."
(Neuzer András visszaemlékezése)
augusztus 7-8. Velence Tóparti Rögbitorna
Programfüzet - benne csapatösszeállításokkal!!! Katt a képre a programfüzet megnyitásához!
Belépőjegy:
"Az utazásnak híre megy
1987 Az NDK kaland híre, köszönhető a csapatunkat kísérő pártembernek, gyorsan terjedt.
A hírre tömegesen jöttek az új játékosok, így az akkori SZIM pályán már ismét két teljes csapatnyi ember jött edzésre. Köztük Novák Péter, aki jó sport múltja miatt hamar tanult. Csak a fogás nem volt egyértelmű. Egyik edzésen közös játék közben a galléromnál rántott vissza, és nem gyengén, a hátra esésnek agyrázkódás lett az eredménye, két hét szédüléssel.
De Péter megtanulta, hogy nem így kell, így ő lett a legjobb védekező játékosunk.
(Neuzer András visszaemlékezése)
Az Esztergom Labor MIM Vasas csapata a Velence tóparti pályán: Álló sor: Novák Péter, Bognár Krisztián, Pálóczi László, Fülöp József, Molnár János, Puksa Gábor, Neuzer András, Harmath Róbert, Jónai László. Guggolnak: Tóth Tamás, Magyarovics Gyula, Baán Endre, ?, Jánosi Zoltán, Baán Jenő, ?
"Augusztus elején az NB I-be felkerülő, lelkes és egyre komolyabb játékerőt képviselő Fehérvár minden eddiginél színvonalasabb edzőtábort szervezett Velencén, ahol több mint 80 rögbis vett részt, közte 16 esztergomi.
Az edzőtábort Helmuth Schmidt (nem kancellár!) német mesteredző vezette, aki nagyon komoly szakmai segítséget nyújtott, munkája nagy hatással volt a hazai rögbisport fejlődésére. A tábor után rögbitornát rendeztek, amelyen a teljes hazai élmezőny szerepelt (Liget, BEAC, Érd, Fehérvár, Esztergom), ezen a csapat a 2. helyet szerezte meg. Az esztergomi csapat a következő játékosokkal nevezett a tornára: Villand József, - Baán Jenő,- Puksa Gábor,-Fülöp József,- Kürti Zsolt,- Schubert Attila,- Pálóczi László,- Molnár János,- Jó-Dobronya Péter ,- Jánosi Zoltán,- Neuzer András,- Jónai László,- Magyarovics Gyula,- Kozák László,- Zsidi Péter,- Zóna István,- Tóth Tamás,- Józsa Sándor,- Siroki András,- Pollák Roland.
Két héttel később, a harmadik augusztus 20-ai nemzetközi rögbitornán Érden erős mezőnyben olasz, cseh, lengyel, ellenfelek között az esztergomiak is indultak. Az esztergomi csapat így meg tudott mérkőzni az első igazán magas színvonalú rögbit bemutató nyugati rögbicsapattal, az olasz Bellunoval, az eredmény nem lehetett kétséges. A tornán a csapatnak a 4. helyet sikerült elérnie."
Forrás: Magyar György - Az esztergomi rögbi sportág negyedévszázados története (1983-2008)
Dunántúli Napló tudósítás a velencei tornáról:
Forrás: Krizsán József
augusztus 20. Érd - Ófalusi pálya 3. Nemzetközi Rögbitorna
Résztvevők:
Zbrojovka Brno - csehszlovák, Posnania Poznan - lengyel, Belluno - olasz, BEAC, Liget SE, FÁSE, Esztergom, Érd
Képes riport a tornáról:
Liget - FASE mérkőzés - becsült időpont
Az érdi torna haszna - táborozó gyerekek:
augusztus 31. Nagyárpád
Mecsek LSE - Pákozd TSz SE 10-25 (9-10)
Pécsi pontok: Hartung 4, Timár 2
1987. szeptember
szeptember 2.
Dunántúli Napló cikke a pécsiekkel a bajnokság B csoportjáról, benne táblázattal a bajnokság állásáról:
Újságcikkek az eseményről:
Érdi Napló cikk ------------------------------------------- Dunántúli Napló cikk
Forrás: Steigerwald Alajos -------------------------------- Forrás - internet
"1987. szeptemberében az első Mecsek kupán 7 fős tornán szerezte meg a klub története során először az első helyet. A sikerekben óriási szerepet vállalt a csendes, szerény de kiváló tudású Jónai László, aki az év játékosa lett."
Forrás: Magyar György - Az esztergomi rögbi sportág negyedévszázados története (1983-2008)
szeptember 9.
Az NDK-beli Henningsdorfból kapcsolatfelvételi kezdeményezés Kecskemétre
Futapest és rögbi bemutató beharangozók:
szeptember 13. vasárnap
"B" csoport bajnoki:
BLSE - Pákozd
Liget SE - BEAC vegyes
A Városligetben a Liget SE szervezésében Futó-kocogó nap, mely része rögbi (szerk.: talán a fenti bajnoki?)
Forrás: NS-1987.09.10.
szeptember 19.
"A" csoport bajnoki:
Liget SE - GAMF
szeptember 20. vasárnap
"A" csoport bajnoki:
Labor MIM - Fehárvár Áruház SE
Vienna Celtic levél Kecskemétre az őszi program szervezése ügyében:
szeptember 25.
Gamfos válasz a Vienna telexre
szeptember 27. vasárnap
"B" csoport bajnoki:
Pákozd - BEAC vegyes
Pécs - Érd
Nagyárpád: Pécs - Érd 3 : 18 Krizsán 3
1987. október
Brnoi beharangozó - translatorral fordítva:
október 3.
"A" csoport bajnoki:
GAMF - FASE
október 4.
"A" csoport bajnoki:
Labor MIM - BEAC
október 1-4. Érd-Tárnok Brnoban - a Zbrojovka 40 éves volt, a Szövetség pedig 60
Zbrojovka Brno öregfiúk - Érd-Tárnok 56-14
Zbrojovka Brno A - Érd-Tárnok 80-7
Érdi beszámoló az útról
Gyolcsos Ferenc levele Bene Kálmánhoz Rögbi VB videók és Liget SE mérkőzés okán:
Forrás: Bene Kálmán - 1970. és 1988. között aktív rögbis és sportszervező
október 11.
"B" csoport bajnoki:
BLSE - Érd
október 17. szombat
Bécs:
Vienna Celtic B - Gamf Kecskemét B
Vienna Celtic A - Gamf Kecskemét A
"A" csoport bajnoki:
Liget SE - BEAC
október 18.
"A" csoport bajnoki:
GAMF - Labor MIM
"B" csoport bajnoki:
Nagyárpád: Pécs - Mecsek LSE - Pákozd 10-25 (9-10)
Pécsi pontok: Hartung 4 Timár 2
október 25.
"B" csoport bajnoki:
BEAC vegyes - BLSE
Pákozdi bíróhiány
október 31. 11.00
"A" csoport bajnoki:
Liget SE - Fehérvár
A fehérvári klubban összeállított cikkek és fényképek tablógyüjteménye - főként Erdélyi Sándor anyagaiból
Erdélyi Sándor a Telesportban beszélget Knézi Jenővel a rögbiről. Pontos időpont ismeretlen.
Erdélyi Sándor gyüjteményéből. A
videók letöltésének menetét a honlap főoldalának menürendszerében az EGYEBEK majd a VIDEÓTÁR oldalra kattintva lehet elolvasni, illetve onnan lehet kategóriánként továbbhaladni a feltöltött videókat illetően.
A videók egy része sajnos nem elérhető, a szerver 2015-ös üzemzavarakor tönkrement tárolón több ezer már felrakott videó elveszett. Ezek pótlása sokáig tart - mint ahogy 2015 előtt is 7 évet vett igénybe felrakásuk - szerk.
Városliget - Napozórét: Liget SE - BEAC 1.
Képek Erdélyi Sándor gyüjteményéből:
Becsült időpontú cikk a Fehérvár Áruház magazinjában
1987. november
november 1.
"A" csoport bajnoki:
GAMF - BEAC
november 3.
A pécsi csapat távírata a BLSE-nek egy meghívásra:
Forrás: Bene Kálmán - A magyar rögbi sport története 1969-1988
november 8.
"A" csoport bajnoki:
Liget SE - Labor MIM
"B" csoport bajnoki:
BLSE - Pécs
november 14.
"B" csoport bajnoki:
Érd - BEAC vegyes
november 15.
"A" csoport bajnoki:
BEAC - FASE
Fehérvár Árúház Kupa - Székesfehérvár
Végeredmény: 1. BEAC 2. Esztergom 3. Érd 4. Pákozd 5. Liget SE 6. Székesfehérvár 7. Pécs 8. BLSE (Békásmegyer)
A Dolgozók Lapja beszámolója esztergomi szemszögből az eseményről:
november 17
Zavarórepülés:
A Békásmegyeri Lakótelep SE csehszlovák túrájának története:
"A BLSE rögbi csapata az anyaegyesület elnökének Jákói Arankának valamilyen sportkapcsolatán keresztül jutott el a csehszlovák (?) Moravska Trebovában lévő "Jan Ziska" Katonai Középiskola meghívásához.
Elfogadtuk és 1987 őszén utaztunk ki autóbusszal.
Sajnos (!) magunkkal kellett vinni a Bp. III. ker. Tanács Sport és Kulturális Osztály vezetőjét, egy elvtársat.....
Igazából nem sokat zavart, ő ezt bulinak tekintette.
Egy szocreál szállodában laktunk, nem a katonai objektumban, de a meccs az ott volt a sportpályájukon.
Mi egy jó kis külföldi kirándulásnak tekintettük, mert még ebben az időben nem volt kék útlevelünk, így be kellett érnünk a kevés élményt nyújtó csehszlovák úttal.
Az idő szemerkélően esős, igazi szomorú őszi volt.
Ellentétben a vendéglátó katona iskolásokkal, akik talán most akarták rajtunk elverni a '68-as katonai beavatkozásért talán méltán járó port .......?
Lényeg, hogy nagyon harciasan kezdtek, mert a játék helyett inkább a fizikai lehengerlést választották.
Rossz lóra tettek, mert a BLSE csapatában játszott Horváth (Goromba) György, aki fizikailag mindenkinél egy nagyságrenddel erősebb volt. Itt játszott Babay Gábor a 110 kilójával és a 100 kilós Bujka Gyula a két betonpillér, valamint a villámgyors Szalay Dezső 9-es.
A csapat sok bizonyítani akaró fiatal csikóval is bírt, akik gyorsaságban verték a darabos katona iskolásokat.
Már az első félidőben - sok kis incidens után - kialakult egy verekedés, ahol Laci fiam kapott össze egy izgága cseh játékossal, de azok felrúgva a fair play szellemét, egy másik cseh játékossal beavatkozott a kakaskodásba.
Laci fiam erre az első fickót galléron ragadva kitartotta, majd a másik kezével jól orron vágta az illetéktelenül és sportszerűtlenül beavatkozó "Holubár cseh vitézt" akinek ettől eleredt az orra vére. Ekkor a cseh játékvezető fújt és szabadrúgást ítélt nekünk! Visszaszerezte a csehek becsületét ezzel a korrekt ítélettel.
Vezettünk a félidőben, de a szünetben az öltözőben a csapat öregjei azt mondták nekem, hogy már úgysem érek sokat a pályán, inkább ilyen fiúkat "csináljak".
Jó kedvvel és a minden mindegy harci kedvvel kezdtük a második félidőt és a végén 16 : 14-re győztünk.
Nagy öröm volt, de a közös banketten a két csapat külön-külön itta sört és ebben is mi győztünk (igaz, a cseheket a parancsnokuk ágyba zavarta).
A rövid 1-2 évet élt BLSE rögbi csapatának ez volt a legnagyobb sikere, ráadásul egy külföldi csapat ellen."
Forrás: Bene Kálmán - 1970. és 1988. között aktív rögbis és sportszervező
A csehszlovák csapat következő év tavaszán visszavágót kért, ld. meghívólevelüket ott!
november 22.
Budapest ? - Gamf Kmét
A BEAC pályája légifelvételen - becsült időpont
1987. december
A Dolgozók Lapjának jövő év eleji összefoglalója az Esztergom őszéről:
"Az első Karácsonyi Konyakparty 1987 december 25-én került megrendezésre. Az első esemény alapoka az volt, hogy a résztvevő, akkor még fiatal emberek hihetetlenül unatkoztak a család szent kötelékében Karácsony másnapján, és egy laza ötlettől vezérelve találkozót beszéltek meg a Budapest XI. Bartók Béla út 4 szám alatt akkor még megtalálható Ma Chérie nevezetű lebujba.
Találkoztak is, majd ott azonnal elfogyasztottak egy, a hideget feledtető konyak italt. Ezen felbuzdulva azt találták ki, hogy aznap este meglátogatnak egyéb helyeket is, és mindenhol kizárólag egy konyakot isznak (fejenként). Jó-néhány hely meglátogatása után eljutottak a Budapest V. kerület Vigyázó Ferenc utca n+1 szám alatt található Gold sörözőbe, ahol kissé kapatosan, természetesen konyakot rendeltek.
Ott, a helyzetet azonnal felismerő csapos tündér jelezte, hogy sajnos csak Baron Otard ( http://www.baronotard.com/lda/ ) márkájú itallal tud szolgálni, amelyből egy feles ezer, azaz 1OOO Ft-ba kerül (1987-ben!)! Amilyen hülyék voltak, meg is ittak egyet.
Ezt követően már csak a Király utcai TROLI nevű műintézményre maradt pénzük és az este itt is fejeződött be számukra, nagyon nagyon lassssssssssssan.
Az esemény teljes sikerén felbuzdulva a résztvevők egy év elteltével és utána sok sok éven keresztül, újra meg újra, évente megrendezték az eseményt, amelyik a legendás Liget Se Rugby Club életében az év egyik legfontosabb eseménnyé vált.
A hiánypótló rendezvény fénykorában 40-50 ember is összejött, a végén gyermekeikkel, családjukkal megerősítve is! No és hogy kiknek köszönhetjük eme szép hagyományt? Kik is vettek részt pionírként, félelmet, fáradságot nem ismerve a legelső és az azt követő számtalan eseményen is? Szabó "Laca" László, Csonka "Tata" István, Fabinyi "Drás" András! Nevük eme kis emlékezés által maradjon fenn az utókor számára!"
Fabinyi András - 2016.12.13-án