A MAGYAR RÖGBI FOTÓ - DOKUMENTUM ÉS VIDEÓ GYŰJTEMÉNYE 1986. a képekre kattintva azok nagyobb és letölthető teljes változata jelenik meg
1986. január
" 1986-ban egy papír-írószer-ajándék üzletet nyitottam Békásmegyeren, ahová bejárt a közeli iskola testnevelő tanárnője, Jákói Aranka. Ő volt a Bp. III. ker. Tanács (Óbuda) által létre hozott Békásmegyeri Lakóhelyi Sport Egyesület elnöke, főleg a tömegsport szervezésére.
Így hamar megállapodtunk, hogy részben kerületi, részben öregfiú rögbisekből szakosztályt alakítunk.
Szerintem ez 1987 tavaszán született meg és részt is vettünk az akkori rögbi másod osztályban.
Az élvonalbeli csapatok, sokkal erősebbek voltak.
A BLSE szép nemzeti színű szerelést vett nekünk és pálya lehetőséggel is gondoskodott rólunk.
Nagy győzelmeket nem arattunk, legfeljebb a Pécs ellen, a többi csak tisztes helytállás volt.
Mégis egy felejthetetlen emlék is fűződik a BLSE-éhez mert 1988 májusában kiutaztunk Walesbe, meghívással.
Ezt az utazást az un. "kék útlevél" tette lehetővé, amit az előző évben osztottak ki két millió magyar állampolgárnak.
Addig csak a "piros útlevél" volt az átlagembereknek .....
Lényeg, hogy kijutottunk a rögbi fővárosába Cardiffba és megcsodálhattuk a 80.000-es Arms Stadium-ot.
Mérkőzésre nem került sor, így épségben hazatérhettünk ..."
Forrás: Bene Kálmán - 1970. és 1988. között aktív rögbis és sportszervező
1986. február
Székesfehérvár csapatképek az év elejéről - becsült időpont:
1986. március
március 10.
Esztergomi Hetes Torna meghívó
Forrás: Árkai Zs. - Győr
március 15. torna Sóskúton
BEAC:
BEAC-OKGT - bal szélen Erdélyi Sándor
BEAC-Fehérvár
BEAC - becsült helyszín és időpont
A Fehérvár ÁSE csapata 1.:
A Fehérvár ÁSE csapata 2.:
Érdi mezjelvény, kézzel készített:
Forrás: Steigerwald Alajos 2016.10.
MGM Diósd - Sóskúton
Forrás: Hüzsi 2022. március Álló sor: b1, b2 Biczó Gábor, b3 Vaddisznó, b4 Bényei, b5 Czabán Dániel, b6 Kolarics Péter, b7 Herczeg József, b8, b9 Bakos Gyula
Guggol: b1, b2 Hunyadi László, b3 Maróti György, b4 Gergely Sándor, b5 Matalin József, b6 Szabó László
Fekszik: Steigerwald Alajos (RIP)
A torna legjobb játékosának érdi kupája - jelenleg az olmüci klub múzeumában:
március 17.
Olmüci meghívólevél 1. oldal Mill Hill RFC részére:
Forrás: G Williams 2023.
1986. április
Filippo Degasperi festő kiállításmegnyitójának meghívójából. Ő a Cesano Boscone milánói rögbicsapat kecskeméti kapcsolattartója volt.
Becsült időpontú BEAC-FASE mérkőzés - jobbról DR. Mécs László és Horváth Imre
Balról a szélen Gyolcsos Ferenc, jobbról Horváth Imre, Varga Zoltán
majd Szabó Zoltán - Postás
április 19.
Dél-Afrika bojkott:
április 28.
Dél-Afrika bojkott:
"Elveszítettük a Stazi ügynökét
1986. április végén érkezett hozzánk a Falkansee rögbi csapata. Mathias Locmann vezetésével, és egy STAZI ügynökkel. Mivel derék NDK játékosok titokban találkozni akartak néhány nyugati rokonukkal, az én feladatom volt a Stazi ügynök figyelmének az elterelése.
Néhány nappal korábban volt az atomerőmű robbanás. A mindentudó ügynök biztosított bennünket, hogy ez csak nyugati rémhír. Mivel Falkansee a berlini fal mellett van, ezért a játékosok mindent tudtak. Igyekeztek zárt helyen lenni, da egy nap után a kíváncsiság győzött. A Stazi ügynököt pedig a barack pálinka győzte le. Mindig be volt készítve a szobájába egy friss üveg pálinka kolbásszal, így főként az étkezések idejére hagyta el szobáját.
Viszont a dorogi bányásznapi eseményeken őt is sikerült elveszíteni. Mint később kiderült, talált egy csolnoki sváb bányászt, akivel részletesen megbeszélte a magyarországi helyzetet. Így sikerült a küldetését teljesíteni, mert részletes és pontos jelentést adott a magyar viszonyokról, és a csolnoki-dorogi kommunista bányászok elhivatottságáról.
Nyílván a barátságot megalapozta a nála lévő kifogyhatatlan barackpálinka."
(Neuzer András visszaemlékezése)
Esztergom:
"1986 tavaszán játszotta első nemzetközi mérkőzését az esztergomi csapat. Az ellenfél a berlini Falkensee (a Turnverein Pforzheim 1834 klubcsapat) volt. A csapat vezetője jó ismerőse volt Krebszt Tibornak, a híres esztergomi rögbisnek és így jött létre a kapcsolat. A német csapat vonattal érkezett a dömösi Labor MIM üdülőjében kapott szállást. A megérkezés után igen izgalmas és mozgalmas napok következtek, rögbis sporteseményekkel. Az első napon az esztergomiak egy 7-es rögbi tornát rendeztek tiszteletükre, ahol a hazaiak ismét a 2. helyen végeztek. A következő napon 200 néző előtt megütköztek a németek a magyarokkal és kemény küzdelemben a vendégek 5 ponttal győzedelmeskedtek. A harmadik napon a dorogi futballpályán a rögbi sport népszerűsítése érdekében mérkőzött meg a Falkensee és az Esztergom ( néhány kecskeméti és budapesti vendégjátékosokkal megerősítve. )
Az 1985-86-os bajnokságban a csapat ismét a 3. helyet szerezte meg."
Forrás: Magyar György: Az esztergomi rögbi sportág negyedévszázados története (1983-2008)
1986. május
május 1.
Esztergom - Hetes Torna
A Fehérvár játszik
A Fehérvár játszik
"Miniszter a csapatban
86-ben a katonai csapatot a volt Gamf játékos Szalai Tamás vezettette tovább. Már elvárás volt a rögbi csapat indítása, amit Tamás önként felvállalt és jó csapatot csinált.
Az esztergomi Május 1 kupán szerepeltek sikeresen. Nem csoda, mert a hadügyminiszter a csapat tagja volt. Dr. Simicskó Istvánnak hívják most. Akkor Simicskó hallgató volt."
(Neuzer András visszaemlékezése)
május 6.
Dél-Afrika bojkott:
május 16.
Ligetes készülődésl:
május 22.
Győri mozgolódás:
május 25. vasárnap
A budapesti Városligetben több napon tartó majális részeként ezen a napon rögbimérkőzés is zajlott.
Forrás: NS-1986.05.21.
A beharangozó:
Talán ekkor készült kép a Liget SE és a BEAC közti mérkőzésről a PECSA melletti Napozóréten:
1986. június
június 1. vasárnap
10.00 Gamf pálya: Kecskemét - Tárnok
11.00 Köfém pálya: Székesfehérvár Áruház SE - Esztergom Labor MIM
A Vienna Celtic Kaumy-ban, Ostrava környékén - becsült időpontú kép:
Levizsgázott az első angol női játékvezető, a kétgyermekes Julie Fitzgerald. Édesapja maga is aktív rögbis majd a BBC sporttudósítója volt.
Forrás: NS-1986.06.23.
június 18.
Bécsi levél Kecskemétre
1986. július
Ujjászülető sportok téma a Budapest nevű lapban:
július 10. Hír egy rögbivel is foglalkozó értekezésről:
"Kék útlevél a katonaság alatt
Ez is a rögbi miatt volt. A szokásos őszi Olomouczi tornán szerettem volna részt venni.
1986 Juliusában adtuk át Budakeszin az akkori legnagyobb magyar kém parabola antennát. Mivel takarékoskodott a sereg, így engem bíztak meg az építés vezetésével.Hat hónap alatt elkészült az antenna rendszer, amit egy dísz átadás követett. Kivételesen én is jelen lehettem, sorkatonaként, ha már én ismertem a működést.
A bemutató jól sikerült, amit az akkori katonai vezetés megfelelő mennyiségű pezsgő, és pálinka társaságában meg is ünnepelt. Az emelkedett hangulatban, a Főcsoportfőnökség ezredese, megkérdezte tőlem, hogy mivel tudják díjazni a munkámat. Én szerényen azt mondtam, hogy én csak egy dolgot szeretnék, hogy elmehessek augusztusban a barátom esküvőjére Csehszlovákiába.
Meglepetésemre azonnal igent mondott. Másnap reggel megjelentem a laktanya parancsnoknál, aki még mindig a fejét fájlalta a sok munka és talán az előző napi italozás miatt. Kértem, hogy adják ki a parancsot, hogy a Hadkieg adja vissza az útlevelemet. Mivel emlékezett az Ezredes Elvtárs ígéretére, szólt a titkárnőnek, hogy készítse el.
A kérőlapon két útlevél típus szerepelt kék és piros. A pirosat beikszelte, a kék kockát elfelejtette kihúzni, mert olyan vehemensen dicsértem áldozatos munkáját. Másnap én természetesen a kéket is beikszeltem. A tatabányai hadkiegen nem értették, hogy kaphatok kék útlevelet, ha egy szigorúan titkos kiképzésen vagyok.
A parancsnoknak elmondtam, hogy mivel felderítő vagyok, így erre a kérdésre nem válaszolhatok, de kérem, hívja fel az ezredes Elvtársat a főcsoportfőnökségről, vagy Cseh László törzsfőnök elvtársat. Félóra gondolkodás után mind két útlevél a kezemben volt.
Ennek köszönhetően részvettem a 86-os Olomouczi tornán. Ősszel Bécsben a Vienna elleni meccsen is."
(Neuzer András visszaemlékezése)
1986. augusztus
augusztus 12.
Pécsi toborzó a Dunántúli Naplóban:
Forrás: Krizsán József
augusztus 19-20. 2. Érdi Nemzetközi Rögbitorna
Résztvevők: Belluno - olasz, Olmüc - csehszlovák, BEAC, OKGT, Érd, Tárnok
A tornagyőztes művészi kivitelű kupája:
Forrás: Horváth László - Érd
A torna programfüzete:
Forrás: Horváth László - Érd
augusztus 30-31. Olmüc
Nemzetközi rögbitorna
Gamf Kecskemét 6. hely
Résztvevők:
Mill Hill RFC - angol
ASP Lavallosie - francia
BSG Emper Felten - német
Juvenia Krakow - lengyel
ELTE-Beac Budapest - magyar
TV 1834 Oforzheim - német
Potsdam XV - német
Aarhaus RK - dán
Gamf Kecskemét - magyar
TJ Lokomotiva Olomouc - cseh
Az előzetes programfüzet:
Geoff Williams emlékezik - 2023. január
"Waun invited to Olomouc but turn the invitation down. They contact GGW who accepts the invitation on behalf of MH. At this time there is a connection with Soyaux RC in France through Joseph Rouichi.
Az 1986-os olmüci tornára meghívták a1983-as tornagyőztes welszi Waunarlwydd RFC-t is, ők azonban nem tudtak jönni. Azonban kapcsolatba léptek
hajdanii játékosukkal, Geoff Williams-szel, aki akkor már a Mill Hill RFC-nél volt, aki a csapat nevében vállalta a morvai tornára utazást.
A Mill Hillnek ekkoriban volt egy másik külföldi kapcsolata is, a
Soyaux RC - Joseph Rouichi-n keresztül."
Kecskeméti oklevél
Geoff Williams emlékezik - 2023. január
"31 Aug 1986 Play-offs. No 10th team to play GAMF so GGW suggests they play a second MH team after the final. Organisers say not possible because Secretary of local Communist Party due to present trophy after final. GGW suggests we play at 8am before first official game. Bela Kormoczi (BK) agrees. MH win 20-0 but BK and GGW remain in touch.
Az olmüci torna második napján a helyosztókon Geoff Williams javasolja, hogy a Mill Hill második csapata játszon a Gamf ellen a döntők után. A szervezők azonban arra hivatkoznka, hogy a helyi kommunista párt főtitkára lesz ott döntők után.
Erre Geoff azt javasolja, legyen a mérkőzés reggel 8-kor az első hivatalos mérkőzés előtt.
Körmöczi Béla ezt jónak találja.
A mérkőzést a MIll Hill 20-0-ra megnyeri (igazából 10-10 Geoff későbbi visszaemlékezése szerint - szerk.), és jó kapcsolat alalkul ki Geoff és Körmöczi Béla között."
Az első folyomány, hogy 1988. októberében a Vienna Celtic 10 éves bécsi tornája után a Mill Hill leautózik Kecskemétre és
kedd délután játszik még ott egy mérkőzést. Vélhetően ez a nevezetes "cigaretta dobozos" útbaigazítás.
Ezt több Mill Hill látogatás követi az évek során, a Zöld Sólymok is szerepel egysze Mill Hillben 1992-ben, illetve Geoff sokat segít a kilencvenes évek elején a nemzetközi szövetségekbe tagolódásunkban.
- szerk.
augusztus 31. 12. PMSC-Érd:
1986. szeptember
szeptember 6.
Díjnyertes magyar rajz rögbivel:
szeptember 27. szombat
Pécs, Postás pálya: 1. Pécsi Rögbitorna
Sőlősi László Florin emlékezik - 2022.
"Középiskolás voltam, mikor a matematikai tanáromnak köszönhetően, találkoztam a rögbivel. A tanárom ismerte a nagyváradi rögbi csapat edzőjét, Szvercsák Istvánt, aki egy nap bejött az osztályunkba, és megkért, hogy, menjek egy edzésre, nézzem, meg, és azután döntsem el, hogy tetszik-e vagy sem. Emlékszem az első edzésre, ősszel volt, több esős nap után, a pálya átváltozott mocsárrá és a fiúk nagyon élvezték az edzést. Az arcukon látszódott a jókedv, abszolút nem zavarta őket, hogy hogyan néznek ki. Ez megindító volt a számomra, és azt gondoltam, hogy ha vannak olyan őrültek, akik ezt szeretik, akkor ott a helyem. Ez volt 1986-ban, tehát 36 éve foglalkozom ezzel az őrültséggel. Mivel jó adottságaim voltak, - és meg voltak az alapképességek, melyeket más sportágak művelése közben, kellő (szenzitív szakaszoknak megfelelően), szakemberek által adagolt időben, és mennyiségben szereztem, - nagyon gyorsan be tudtam épülni a csapatba. A fiúk pedig bármilyen félelmetesek voltak az első edzésen, befogadtak és segítettek a beilleszkedésben.
Az akkori szocialista rendszerben csak a sporttal tudtál érvényesülni, vagy külföldre utazni. 2 év után már a korosztályos válogatottban voltam kezdő játékos, és nemzetközi mérkőzéseken is részt vettem."
1986. október A magyar bajnokságban indulók:
A csoport: OKGT, BEAC, Esztergom Labor MIM, GAMF Kecskemét, Érd
B csoport: Székesfehérvári Áruház SE, Tárnok, Mogyoród, Békásmegyeri Lakótelep SE, Pécs. GAMF II.
Forrás: NS-1986.10.03.
A fehérvári klubban összeállított cikkek és fényképek tablógyüjteménye - főként Erdélyi Sándor anyagaiból:
Ismeretlen időpont
Bajnoki mérk. - Székesfehérvár
Pécs - FÁSE 4 : 26
Fehérvári rögbiről az Építők lapjában
1986. november
november 1. szombat
Bajnoki mérkőzés:
11.00 Pécs, Hősök tere: Mecsek LSE - Békásmegyer LSE 42-40 (22-20)
Forrás: Hartung Gyula - Pécs
november 7.
Székesfehérvár: FÁSE - Pécs
Mecsek LSE
1986. december
Esztergom:
"1986. őszén újabb nemzetközi mérkőzést vívott a csapat, a Vienna Celtic II. ellen. A masszív és tapasztalt angol, skót játékosok mellett néhány osztrák is helyet kapott a vendégeknél, akik biztosan győzedelmeskedtek.
Az év játékosa a kiváló sarkazó, Baán Jenő lett." Forrás: Magyar György - Az esztergomi rögbi sportág negyedévszázados története (1983-2008)
Kecskemétre üdvözlet St.Jean DAngeliből - a klub elnöke, ki privátban állatorvos írt